Egy konferencián, a Francia Intézetben történt, hogy Dr Bagdy Emőke előadása közben, melyben arról beszélt, milyen fontos a gyermekkel gyesen maradni három évet, valaki zokogni kezdett a hallgatóság közül. Egy fiatal anya volt, aki elmondta, ő arra készül, hogy visszatérjen dolgozni, nem bírja a magányos, elzárt életet a gyerekkel otthon. Bűntudatot érzett. Máig lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem szóltam hozzá a kialakult helyzetben. A gyerekeknek örömteli életet élő anyákra van szükségük. Ha valaki harmónikusan, jól érzi magát otthon, barátokkal, anyukákkal és más gyerekekkel körülvéve, akkor maradjon. Ha nem, ha depresszióval küzd mert nem szólhat máshoz egész nap, csak a kisbabájához gügyöghet, akkor nyugodtan menjen dolgozni. Fontos, hogy ő kiegyensúlyozott legyen. Fontos a kisgyerekének. Franciaországban igazán nagy a gyermekáldás. Sok a háromgyerekes család. A helyzet anyagi oldalán kívül szerintem az is oka ennek, hogy nem elvárás az anyákkal szemben az önfeláldozás, a tökéletes odaadás. Úgy gondolkodnak, hogy egy felnőtt élete is fontos, nem csak a gyereké. Mindenki számít. Az is számít, ha az anya szereti a saját munkáját, és az is ha megtartó szociális környezetet nyújt számára a munkahely.
A nagyobb gyerekeket elnézve, pszichológus szemmel nem vettem észre, hogy kevésbé intelligensek vagy sérültebbek lettek volna, mint magyar társaik.... |
|